Az orvosi szakma legmagasabb elismerését kapta a Tábitha

Ahogy szinte a teljes országos sajtó hírül adta, az Astellas-díjnak – amely az orvosi szakma magyar Oscar-díjának számít –  többszörösen is örülhettünk.2014-ben a hazai orvosi szakma kiválóságaiból álló zsűri a rehabilitációs és krónikus ellátás területén Dr. Benyó Gábor gyermekonkológus és -hematológus f …Ahogy szinte a teljes országos sajtó hírül adta, az Astellas-díjnak – amely az orvosi szakma magyar Oscar-díjának számít –  többszörösen is örülhettünk. 2014-ben a hazai orvosi szakma kiválóságaiból álló zsűri a rehabilitációs és krónikus ellátás területén Dr. Benyó Gáborgyermekonkológus és -hematológus főorvosnak, a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház orvos-igazgatójának ítélte a díjat.  A kivételes kezdeményezések kategóriájában ketten is átvehették az elismerést. Amint a díj honlapján szerepel: a Bátor Tábor Alapítvány vezetői „a nagybeteg gyermekek és családjaik részére szervezett élményterápiás táborok szervezésével kifejtett áldozatos munkájukért”, a Tábitha Gyermekhospice Ház képviselői pedig „a krónikus gyermekbetegek ellátása, valamint a gyermekhospice és -palliatív munka széleskörű szakmai és társadalmi megismertetése terén megtapasztalt áldozatvállalásukért és úttörő szerepükért”.

Astellas-2014_1

A pályázat életre hívója, az Astellas Pharma hetedik éve vállal aktív szerepet a hazai egészségügyi dolgozók társadalmi megbecsülésének erősítése, azon belül az orvosi-egészségügyi hivatás elismertségének javítása terén. A magyar orvostársadalom legnagyobb, önkéntes tagságon alapuló szervezete, a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) 2011-ben csatlakozott a kezdeményezéshez. A szervezet jelenleg mintegy 130 tagegyesülettel rendelkezik, amelyen keresztül közel 30 000 magyar orvossal, kutatóval és tudóssal áll kapcsolatban.  2013-tól a pályázat meghirdetőinek köre a Magyar Kórházszövetség részvételével bővült. Dr. Benyó Gábor szerint a  Tábitha kapacitása az eddigi tapasztalat szerint évi maximum 90-100 család ellátására elegendő. Az otthoni ápolás kiterjesztése sokat segítene a helyzeten, és ha még három ilyen felszereltségű, szakmai hátterű és méretű gyermekhospice-ház volna Magyarországon, az azt jelentené, hogy minden rászoruló megfelelő segítséget kaphat. Fábián Éva, a Tábitha menedzser-igazgatója szerint a törökbálinti gyermekhospice ház – mint úttörő jellegű egészségügyi szervezet –  mára egyértelműen mintaprojektté vált.  Olyan működtetési tapasztalatokkal rendelkezik, amelyek felhasználásával egy  újabb ilyen intézményt nem kellene „nulláról” indítani.